A szándéknyilatkozat az óvodai felvételi kérelemhez az Önkormányzat -> Dokumentumtár -> Nyomtatványok menüpont alatt elérhető.
Tisztelt Szülők!
Az emberi erőforrások minisztere – a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.)
Korm. rendeletre figyelemmel – a 2020/2021. nevelési évre történő óvodai beiratkozásról
szóló 7/2020. (III. 25) EMMI határozatában a 2020/2021. nevelési évre történő óvodai
beiratkozások vonatkozásában egyedi eljárási szabályokat határozott meg.
Ezek alapján az alábbi tudnivalókról adunk tájékoztatást:
- A kötelező felvételi körzetben (Balatonszemes, Balatonőszöd, Somogytúr) állandó lakcímmel, ill. tartózkodási hellyel rendelkező gyermekek beíratásának eljárása:
A kötelező felvételt biztosító óvoda, intézményünk, a fenntartótól kapott lista alapján 2020. április 21-ig felveszi a felvételi körzetébe tartozó valamennyi olyan gyermeket, akik vonatkozásában nem érkezett hozzá jelzés arról, hogy másik óvoda felvette volna őket. Ezekben az esetekben a beiratkozáshoz szükséges iratok bemutatására a gyermek első óvodai nevelésének napján kerül majd sor.
A gyermek felvételét követően a felvételről írásban értesítjük az érintett szülőt.
- Nem a kötelező felvételi körzetből érkező gyermekek felvételének eljárása:
Óvodánk 2020. április 2-től 17-éig fogadja azon szülők beiratkozásra vonatkozó szándéknyilatkozatait, akik nem a kötelező felvételi körzetből szeretnék beíratni gyermeküket.
A szándéknyilatkozatban a szülőknek meg kell jelölniük a gyermek kötelező felvételt biztosító óvodájának adatait is-nevét, címét.
A szándéknyilatkozatokat
- elektronikus úton- nikekovi@t-online.hu
- telefonon +36/30/240 6995
- vagy különösen indokolt esetben személyesen tehetik meg.
A beiratkozásokat április 2. és április 20. között tartjuk meg a veszélyhelyzet által megkövetelt egészségügyi szempontokra különös figyelemmel. A szülők által megadott szándéknyilatkozatok alapján elkészítjük a beiratkozás időpontjára vonatkozó beosztást, melyről az érintett szülőket haladéktalanul értesítjük. Az óvoda vezetője a gyermek óvodába történő felvételéről 2020. április 20-ig dönt, és erről írásban értesíti a szülőket, valamint az érintett gyermek kötelező felvételi lehetőségét biztosító óvoda vezetőjét.
- Abban az esetben, ha szabad férőhelyeink alapján további felvételi kérelmeket is teljesíteni tudunk, úgy a hozzánk beérkezett, nem a felvételi körzetben élő gyermekek felvételére vonatkozó szülői szándéknyilatkozatok alapján folyamatosan, a veszélyhelyzet által megkövetelt egészségügyi szempontokra különös figyelemmel beiratkozási beosztást készítünk, és erről az érintett szülőket haladéktalanul értesítjük.
Az óvoda a felvételi körzetébe nem tartozó gyermekek felvételére vonatkozóan legkésőbb 2020. április 30-áig döntést hoz, melyről írásban értesítjük az éritett szülőt, valamint a gyermek kötelező felvételét ellátó óvoda vezetőjét.
- Azon gyermekek esetében, akik a kötelező felvételi körzetbe tartoznak, de a 3. életévüket 2020. szeptember 01. és december 31. között töltik be, a szülők jelezzék a felvétellel kapcsolatos szándékukat az intézmény vezetőjénél
- elektronikus úton- nikekovi@t-online.hu
- telefonon +36/30/240 6995.
A felvétellel kapcsolatos kérdéseikkel hívják a +36/30/240 6995- ös telefonszámot!
Szentiványi Jánosné intézményvezető