EFOP_5.2.4-17-2017

Sajtóközlemény
Véget ért az Színház az egész: TIE-rendszerű új színházi nevelési
módszer adaptálása, kiterjesztése a Balaton környékén c. projek

2020. december 13.

2020 .október 30-án fejeződött be a Balatonszemesi Latinovits Zoltán Művelődési Ház konzorciumvezető két és fél éves projektje, Színház az egész: TIE-rendszerű új színházi nevelési módszer adaptálása, kiterjesztése a Balaton környékén címmel. A projekt Európai Uniós, vissza nem térítendő támogatásból valósult meg. Az elnyert támogatás összege: 207,67 millió Ft. A projekt célja az innovatív színházpedagógiai nevelés révén a résztvevő mintegy száz tanuló korai iskola elhagyásának csökkentése, a hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatása, a tanulók integrációja és a köznevelési intézmények közötti átmenet segítése volt. helyzetű tanulói csoportok tudásgyarapítása és tudásérvén

 

A Balatonszemesi Latinovits Zoltán Művelődési Ház konzorciumi partnerei a nagykanizsai Kodály
Zoltán Művelődési Ház és a pécsi Vasutas Művelődési Ház voltak, s a projekt során a három település
egy-egy iskola kiválasztott csoportjának munkáját segítette. Így lett részese a programnak a
Balatonszemesi Reich Károly Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 28 fős, a Miklósfai
Általános Iskola 40 fős és az Eck Imre Alapfokú Művészeti Iskola 32 fős pécsi tanulócsoportja.
A projektben a célcsoport tagjainak 34 különböző szakmai program valósult meg. A tanulóknak
lehetősége nyílt színházi fesztiválon, korosztályos partneri találkozókon, szakmai rendezvényeken,
kompetencia-fejlesztő napon, egészségnapon, Filmes Nyári Napokon és a szakemberekkel közösen
konferenciákon is részt venni. Tartottak nekik workshopokat, színházi nevelési tréninget, érzékenyítő
tréninget, míg a szakemberek esetmegbeszéléseken, tapasztalatmegosztó rendezvényen,
szupervíziós képzésen dolgoztak együtt. A darab közösségi feldolgozása alatt folyamatosan működött
a konzultáció a bevont diákokkal.
A program alapját egy svéd színházi rendező és szerző, Henning Mankell ifjúsági regény-sorozatának
motívumait felhasználó adaptáció szolgáltatta. A közösségi színházi előadásra három különböző
típusú programsorozat és állandó szakértői tevékenység épült. A társadalmi és egyéni problémákat
feltáró és arra reflektáló regény egy anyátlanul nevelődő kiskamasz életéről és a mindennapok
nehézségeivel dacoló édesapjáról szól, akiket az emlékek és a jövőről dédelgetett álmok tartanak
életben. A darab egy különleges játék az igazság kereséséről, a felelősségvállalásról, a jó
cselekedetek nehézségeiről, a barátságról, a fantázia hatalmáról és a gyermekkor puha fészkéből való
kihullásról, a felnőtté válásról. Vagyis arról, ami a legnagyobb kamaszkori problémakör, és amelynek
kezelése, fejlesztése életre szóló segítség lehet a célcsoport számára.

További információ:
http://szinhazazegesz.tarsadalmiinnovaciok.hu