Víz világnapja

 

AZ ENSZ 1993-ban március 22-ét jelölte ki a víz világnapja dátumaként, melynek célja, hogy gondolkodásunk középpontjába kerüljön ez a természeti kincs. E jeles nap minden évben más és más nézőpontból hívja fel figyelmünket a víz szerepére, a csapvízre mint alapvető és biztonságos élelmiszerre, továbbá az ivóvízfogyasztás fontosságára, valamint ösztönzi a jövő generációit vizeink védelmére.

A világnap idei szlogenje: VIZET MINDENKINEK! 

A víz világnapja alkalmából az idén megalakulásának 110. évfordulóját ünneplő Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. az ország egyik legnagyobb víziközmű-szolgáltatójaként ebben az évben is színes oktató- és szabadidős programokkal készül a működési területén lévő számos településen, a 110 éves jubileum jegyében.

Az idei programsorozat központi rendezvényét

2019. március 22-én (pénteken) 9.30 és 15.00 között tartjuk Siófok Fő terén. 

Egész napos ismeretterjesztő rendezvényre invitáljuk az érdeklődőket, ahol a pályázatok eredményhirdetése és díjátadója mellett gyermekkoncert, sok izgalmas játék, vizes és laboratóriumi kísérletek, kutyabemutató és kiállítás színesíti majd a programot.

A programsorozat egyik eleme a víz világnapja alkalmából szervezett rajz-, videó- és verspályázat, melyet a működési területén élő óvodások és általános iskolások számára hirdet meg vállalatunk.
A legötletesebb és legkreatívabb pályamunkák alkotóit az idei évben is értékes nyereményekkel jutalmazzuk.

A pályázatok jelmondata a rendezvény mottójához igazodva: VIZET MINDENKINEK!, emellett kiemelt szempont, hogy a pályamunkák a DRV 110 éves jubileuma jegyében készüljenek.

A verseket 2019. március 17-ig kérjük beküldeni a kommunikacio@drv.hu e-mail-címre. A rajz- és videópályázatra készített alkotások 2019. február 15-től legkésőbb 2019. március 17-ig feltölthetők a http://www.drv.hu/viz-vilagnapja-2019 internetes oldalra az ott megadott paraméterek szerint.
Az elkészített rajzok óvodánként/iskolánként összesítve az alábbi címre is beküldhetők: 

 

Dunántúli Regionális Vízmű Zrt.

Igazgatási és Kommunikációs osztály

8600 Siófok, Tanácsház u. 7.

 

A pályamunkákra vonatkozó kritériumok:

  • Minden pályázó egy-egy művel pályázhat.
  • A kiírásnak nem megfelelő pályaműveket kizárjuk a versenyből.

 

RAJZPÁLYÁZAT

  • Maximális képméret: A/4.
  • Online feltöltés formátuma: jpg; png; pdf.
  • A postai úton beküldött alkotásokon a feliratokat a frontoldalon helyezzék el (név, cím, iskola, osztály / óvoda, csoport, életkor).

 

VIDEÓPÁLYÁZAT

  • A VÍZKLIP műfaja: reklámspot/videóklip/animáció/bemutató film.
  • A videó időtartama: min. 30 mp – max. 2 perc.
  • Formátum: avi, mp3, mpeg-4, mp4.
  • Maximális méret: 30 Mbyte.

 

VERSPÁLYÁZAT

  • Általános iskolások számára hirdetett pályázat.
  • Maximális terjedelem: 24 verssor.
  • A dokumentumok nem tartalmazhatnak rajzokat, fotókat.
  • A verseket Word-, jpg-, png- vagy pdf-formátumban kérjük beküldeni a kommunikacio@drv.hu e-mail-címre 2019. március 17-ig.

 

A beküldött/feltöltött alkotásokat óvodás, alsó és felső tagozatos iskolás kategóriákban szakmai zsűri bírálja el. Az elbírálás során elsőrendű szempont, hogy mi a pályázó mondanivalója, illetve milyen módon kapcsolódik az alkotás a víz világnapja ez évi jelmondatához, valamint a DRV 110 éves jubileumi évfordulójához. A pályázat eredményéről levélben értesítjük a nyerteseket, akiket értékes nyereményekkel díjazunk, és alkotásaikat 2019. március 22-én bemutatjuk a víz világnapján ingyenesen látogatható, a siófoki víztorony legfelső szintjén található SAMSUNG élményközpontban.

 

A víz világnapi programsorozat részeként a DRV Zrt. 2019. március 19. és 2019. március 22. között Nyílt Napokat tart, melynek keretében 15 helyszínen biztosít lehetőséget az érdeklődők számára, hogy előzetes bejelentkezést követően betekintsenek a víztermelési és a szennyvíztisztítási folyamatokba.

A látogatásokra szervezett formában, csoportosan van lehetőség.

 

A rendezvények részleteivel kapcsolatosan bővebb felvilágosítás Rákóczi Zsuzsa kommunikációs főmunkatárstól kérhető a 84/501-016-os és a 30/324-4225-ös telefonszámokon, vagy a rakoczi.zsuzsa@drv.hu e-mail-címen.

 

 

                                                                            

                                                    

Hírlevél


Free cracks. Balatonszemes 2019 - Created by: Synaptx Internet Service