Elhelyezkedés

     Balatonszemes a Balaton déli partjának közepén, a 7-es főút mentén, Budapesttől 130 km-re, Balatonlelle és Balatonszárszó között, egy enyhe lejtős dombháton fekszik.. Megközelítése közúton és vasúton is jó, a fürdőszezonban gyakran közlekednek a vonatok és a buszok is. Budapesttől Zamárdiig az M7-es autópálya vezet, melynek meghosszabbításán jelenleg is dolgoznak az építők. "Faluszemes", elsősorban a Budától déli irányba haladó főpostaút melletti fekvése, stációja miatt a történelem folyamán már nagyon korán ismert és kiemelt település volt. A lóváltású postaszolgálat egészen 1861-ig biztosította a forgalmat, melynek emléke a nemrég felújított Postamúzeum épülete, melyet minden vendégünk figyelmébe ajánlunk. Településünkre ma is a családias hangulat jellemző: kempingjeink, üdülőink sok visszatérő vendéget fogadnak Az utcák, a terek rendezettek a házak szépen gondozottak, a szemesiek szeretik falujukat. Rengeteg virág díszíti környezetünket, vendégszerető emberek laknak itt. A község egy dombhátra és annak lejtőjére, a vasútvonal feletti víztől alámosott magas domboldalra épült, a tulajdonképpeni fürdőtelep, pedig a vasút alatt a tóparton húzódik, melynek központja a kikötő. A Balaton parti községek között elsők között állunk a sok zöld területtel, fával, parkokkal. Jövőnket, reményeink szerint a megépülő termálfürdő jelenti, melyet 2000-ben tártak fel nem messze a már említett Pálos kolostor romjai közelében és jelenleg folyik a megépítéséhez szükséges feltételek megteremtése. Az M7-es autópálya megépülése közelebb hozza az idelátogatni szándékozókat nemcsak nyáron, hanem egész évben.

Hírlevél


Free cracks. Balatonszemes 2017 - Created by: Synaptx Internet Service